A regények utazásról utaztatnak is. Regényeivel beutazhatjuk a fél világot Nápolytól Mexikóig, New Yorktól Bangkokig. Tinédzser kora óta ír, több mint egy évtizedig volt a Nők Lapja munkatársa, most pedig szabadúszó édesanya és amikor csak teheti utazik. Fejős Éva írónővel beszélgettünk írásról, élményekről, regényekről és utazásról.

Elmondása alapján az utazással kapcsolatos regények megírásához az inspirációt az adja számára, hogy újra ott legyen az adott helyszínen. Első felnőttkori regényét a Bangkok tranzit című könyvét egy törökországi nyaraláson kezdte el kézzel írni. 

Anyukámmal voltunk és hát nem volt egy nagyon túl sok programmal teletűzdelt nyaralás, de nagyon jó volt. Akkor ott kértem a hotelben egy papírt és kézzel kezdtem el írni – mesélte. 

Furcsán hangozhat, hogy ezt az egészet nyaralás közben kezdte, nem is volt szokása korábban. Jellemzően később amikor már hazaérkezik elkezd írni, és akkor pedig úgy érzi, ott van a helyszínen, és szinte egy filmbe lép be vagy a valóságba, a saját valóságába.

“Én nagyon szeretek úgy is utazni, hogy írok, és az olvasóim meg azt mondják, hogy ők meg nagyon szeretnek úgy utazni, hogy csak olvassák.”

Mi az, amiből folyamatosan ihletet merítesz?

Én az ihletben annyira nem hiszek. Nyilván egy-egy jó helyszín az nagyon sokat dob az egész történeten. Nekem az fontos, hogy meleg, egy kicsit egzotikus legyen a hely, ahol játszódik a történet. Van olyan amikor a történt maga is szereplő. Például a Cuba Librében Cuba egy igazi szereplő, tehát máshol nem játszódhatna a könyv. Vagy a Bangkok tranzitnál Bangkok, de hát ugye engem leginkább az inspirál, hogy megismerjem, hogy hova tartanak a szereplőim, meg mi lesz a történet vége. Én nem szoktam vázlatokat írni, nincs egy kész tervem, hogy mi lesz ez a könyv.

REGÉNYEK UTAZÁSRÓL – emlékekből

Ha utazom akkor nem írok, vagyis arról a helyről soha nem írok, hanem inkább minden olyan nagyon jól megmarad bennem. Tehát az élmény, az egész hangulat, a fények az emberek – nagyon-nagyon erős vizuális memóriám van -, de később aztán bele dolgozom könyvekbe.

– Például a Karácsony New Yorkban esetében a cím jött először. Csak utána láttam magam előtt New Yorkot, hogy szakad a hó és mégis ott van egy feldíszített karácsonyfa, meg ugye ott korcsolyáznak és akkor úgy éreztem, hogy ez elindít bennem valamit, és egy ilyen tényleg –  kicsit azt is mondhatom -, nagy ívű, családregény lett. Úgyhogy valamikor a cím van először, valamikor a helyet találom ki, hogy biztos, hogy erről szeretnék írni. A Cuba Librében így volt, és van, amikor csak elindul a történet és eljutnak a szereplők valahová.

Most például nyáron Görögországba mentek és akkor az Örökre Görögbe esetében Santorini volt meg bennem. Csodálkoztam is, hogy ezek a kék kupolás fehér házak még hogyhogy nem jöttek elő egyik történetemben sem, hiszen ez annyira jól képesíthető, úgyhogy ott előbb volt kész a borító, mint maga a történet – folytatta legutóbbi könyvének kulisszatitkait az írónő.

milyen visszajelzéseket küldenek, hogyan viszonyulnak az olvasók az utazós regényekhez?

Imádják. Én nagyon szeretek itthon is lenni. Tehát mondjuk a Csak egy tánc, Budapesten és Csopakon játszódik és imádtam írni is. De azt mondták, hogy kell egy olyan helyszín, ahova vagy majd egyszer eljutok, vagy lehet, hogy soha nem jutok el csak akkor, ha téged olvaslak és gyakran ezzel egy kicsit idegenvezető is vagyok. A nápolyi vakáció annyi embert vitt el Nápolyba, akik nem is gondolták, hogy Nápoly annyira jó hely, mint ahogy megjelent a regényben. Nem drága, nagyon hangulatos és nagyon jól lehet ott is nyaralni. Az embereknek sajnos mindig az jutott az eszébe, hogy kitépik a fülbevalót az ember füléből, de közben azért ez már egész más. Úgyhogy ez egy kicsit misszióm lett most már az utaztatás, főleg ezekben a nehezebben utazható időkben.

Hogyan élted meg ezt az elmúlt időszakot amikor nem lehetett utazni és otthon kellett maradni?

Nehezen, de megtalálom benne a jót. Tehát mondjuk például, hogy a nyár az utazás szezonja, de nekem inkább a tél, mert nyáron amikor süt a nap, akkor én teljesen jól érzem magam itthon is. Úgyhogy a nyár az nem volt olyan nehéz, de azért inkább az, hogy nem éreztem szabadnak magam, tehát nem az van, hogy neki indulok aztán lesz, ami lesz. 

Ez még mindig nem olyan egyszerű, de reméljük most már egyre könnyebb lesz.